Belépési ponthoz
Fejrész ki
 
Térképi navigáció
Web-tér navigáció
Hírek
Útvonaltervező:
-
Hírek Események Névjegy Bemutatás
Korszak tünet és az igazságszolgáltatás: GLOBEX 2010. február 11. 15:28 A Fővárosi Ítélőtábla jelentősen súlyosította a Globex-ügyben az első fokon kiszabott büntetéseket; jogerős döntésében Vellai Györgyikét hat, Vajda Lászlót négy év börtönnel sújtotta másodfokú döntésében. A vád szerint az 1990-es évek második felében több mint hatmilliárd forintos kárt okoztak sok száz kisbefektetőnek, és önkormányzatoknak.
„Eltérő múltból a közös jövőbe” – életminőséget javító multilaterális találkozó volt Sopronban 2009. július 30. 18:00  Az “Eltérő múltból közös jövőbe” című programnak 2009. július 6-14 között a Fogyatékos Gyermekek Otthona adott helyszínt, Sopronban.
Önkormányzatok tiltakozása az APEH ellen 2009. május 25. 21:49  A MÖSZ tiltakozik, hogy a kormány az APEH-en keresztül kiterjessze hatáskörét az önkormányzatokkal szemben.  A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogathatatlannak tartja, hogy a kormány az adó jogszabályokkal kapcsolatos törvénymódosító javaslatait az önkormányzati szövetségekkel való érdemi konzultáció nélkül végleges álláspontjaként terjesztette azt az Országgyűlés elé.
Egészség nap - rekreáció felsőfokon 2009. május 6. 18:42   Az Apáczai Kar rekreációszervezés és egészségfejlesztés szak oktatói és hallgatói szakmai találkozót és egészségnapot szerveznek Győrben 2009. május 8-án és 9-én.
Pozsony és Budapest között félúton 2008. november 10. 23:59  Két helybeli fiatalember festett falfirkákat szlovák tulajdonú lakóházakra a határ menti Rajkán november 1-jén éjszaka; a fiatalok beismerték tettüket, amely nincs összefüggésben az aznapi dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen történtekkel - közölte a rendőrség. A falfirkák a lakóházak falára, kerítésére és egy szlovák ingatlanközvetítő iroda kirakatára kerültek.
Vagyonadó kalkulátor - részben átállítva 2010. január 19. 12:24  Várhatóan a hét közepére átvezeti a vagyonadó-kalkulátoron az adatvédelmi biztos ajánlásait az APEH - írta a keddi Népszabadság az adóhatóság szóvivőjére hivatkozva. A napilap szerint a változtatások után csak akkor kell majd kitölteni a személyes adatokra vonatkozó részt, ha az érdeklődő menteni akarja a kalkulátor által kidobott értéket, vagyis a szimpla böngészéshez nem lesz szükség erre.
Szombathelyen tömegoszlatásra készülnek 2009. május 31. 16:30   Akár 14 ezer szurkoló is érkezhet a szombati Haladás-Zalaegerszeg mérkőzésre. A kiemelt biztonsági kockázatú mérkőzésen a rendőrség nemcsak stadionon kívül, hanem azon belül is felügyeli a rendet.
Egerszeg Fesztivál - őszintén. 2009. május 25. 21:40  Az Egerszeg Fesztivál óta eltelt napokban csak pozitív visszajelzéseket kaptunk. Az idei fesztivál olyan lett, amilyennek már régóta kellett volna.
Közösség és közösségi érzés - a titok 2009. február 16. 10:01  Jó hír nem hír - állítják a médiamogulok és szakembereik. Elhinni súlyos hiba volna.