Pelczné már küldené a beszélő szerszámokat a kormánytagok házához
2007. március 1. 12:58

Először is le kell szögeznem, hogy nem támogatom, hogy gyermekeink egyre korábban ismerkednek meg a szexualitással. Ezek olyan gyönyörök, melyekhez valóban meg kell érni, és nemcsak testileg, sőt, sokkal inkább lelkileg. Ugyanakkor az a hisztéria, amit a Fidesz művel ezzel a témával kapcsolatban is, már inkább nevetséges.
Rendszer(vissza)váltás Fidesz módra
2007. február 25. 07:45

Talán még sokan vannak a kedves olvasók között, akik nem csak a "szélét" élték meg az előző rendszernek. Bár nekem is már viszonylag korán sikerült (1978-ban) szembetalálnak magam a szocializmus negatívumaival, nyolc éves koromban nem igazán foglalkoztam vele, hogy az ebből adódó problémáim miatt másokat hibáztassak. Akkor, kisgyermekként nem a világra haragudtam, csupán roppan szomorú voltam, hogy - engem és egy osztálytársamat - nem avattak kisdobossá.
|
2007. március 15. Botrányra vágyik a Fidesz, vagy generálja is azt?
2007. február 23. 07:34

Mint arról a korábbi években már írtam, március 15-ét egy elhibázott, és sok áldozatot követelő tévedésnek tartom. Ezért a véleményemért már voltam hazaáruló, nemzetidegen is, hogy csak a nyomdafestéket is elviselő (milyen érdekes szempont itt az interneten) jelzőket emlegessem. Nos, 2007-ben a Fidesznek, és nagyhatalmú vezénylő-tábornokának köszönhetően, akár meg is ismétlődhetnek a 159 évvel ezelőtti vérontás. Úgy tűnik, hogy az ellenzéki párt szlogenje egyre inkább a: minél rosszabb, annál jobb!
Se hall, se lát Dömötör...
2007. február 3. 10:43

Előre szeretném kijelenteni, hogy a cím és a cikkben szereplő politikus között semmilyen kapcsolat sincs. Egyszerűen ezt a Weöres Sándor verset mondogatta a nagyobbik lányom, így gondoltam megosztom önökkel is... Persze, azért van abban is valami, hogy ha valaki butaságokat beszél, akkor felvetődik a kérdés, hogy vajon mennyire okos is az illető? Ennek eldöntését a kedves olvasóra bíznám. Vagyis, míg Dömötör felett a költő már meghozta az ítéletet, Demeter felett Önöknek kell.
Mikor jönnek a "Fideszes" bérgyilkosok?
2007. február 2. 10:03

Ma ismét törvényt sértett Orbán Viktor és a Fidesz. Ezen persze ma már senki sem lepődik meg, azon annál inkább, hogy Szájer József szerint a kezdeményezés hozzá, és Navracsics Tibor frakcióvezetőhöz köthető, de ez eléggé hihetetlen egy olyan pártban, ahol Orbán a vezér, és az engedélye nélkül, még levegőt sem vehetnek a politikusok. Ha pedig megengedjük magunknak azt a feltételezést, hogy valójában a pártelnök áll a bűncselekmény mögött, akkor már csak arra kell választ kapnunk, hogy miért fél vállalni a döntését?
|