2010. szeptember 8. 18:15
Mivel Dukai Regina jó ideje reflektorfényben él, sokan azt gondolják róla, hogy vásárlásainak semmi sem szab határt, bármit megvehet, amit csak szeretne. Azonban a népszerű modell-énekesnő másképp gondolkodik, igenis megnézi, mire mennyit költ.
On-line újság: Tapolca Online
rovat: Szabadidő
Téma: Cégvilág
Hírforrás: Dancs István
2010. szeptember 8. 7:07
 A Magyar Szociális Fórum (MSZF) a nemzetgazdaság talpra állítására irányuló ígéretes lépésnek tartja az Új Széchenyi Tervet, támogatja a benne megjelölt központi célt, a foglalkoztatás növelését, és elvárja a kormánytól a cél mielőbbi teljesítését – áll abban a közös állásfoglalásban, amelyet pénteken küldtek el Orbán Viktor miniszterelnöknek a Szociális Kerekasztal augusztus végi tanácskozásán elhangzottak összesítése alapján.A társadalmi szervezetek, szakszervezetek, szakértők és politikai szervezetek alkotta civil mozgalom álláspontja szerint halaszthatatlanul hozzá kell fogni több százezer munkahely megteremtéséhez, hogy mielőbb érzékelhetően enyhülhessen három-három és fél millió ember mindennapos megélhetési gondja.
rovat: Közélet
Hírforrás: Kormányzati és Közéleti, Szemle Szerkesztőség
2010. szeptember 8. 6:51
 A legkülönbözőbb háttérrel rendelkező emberekhez, széles társadalmi réteghez szólt Orbán Viktor miniszterelnök keddi, a kormány eddigi száznapos tevékenységét értékelő beszédében - állapították meg az MTI által megkérdezett politológusok. Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője szerint Orbán Viktor beszédében a kormányprogramból ismert pontokat igyekezett "kipipálni", a beszéd alatt pedig olyan, korábban bevezetett szófordulatok köszöntek vissza, mint például a nemzeti együttműködés rendszere, míg újdonságként az "utópia" és a "valóság" fogalmak szolgálhattak.
Hírforrás: Kormányzati és Közéleti, Szemle Szerkesztőség
2010. szeptember 7. 15:01
Rengeteg mosolygós, boldog apróság figyelte Brózik Klári szavait. A TV2 Jóban Rosszban csinos színésznője nem mindennapi mesével varázsolta el a fővárosba érkező hátrányos helyzetű gyerekeket. Klári az Olvassunk együtt program keretén belül ráadásul kolléganője, Juhász Adri édesanyjának meséjét olvasta fel.
On-line újság: Tapolca Online
rovat: Mindennapok
Téma: Fiatalok
Hírforrás: Dancs István
2010. szeptember 7. 14:26
Több százan szeretnének együtt dolgozni Adával, Bennel és Zolával: rengetegen jelentkeztek a VIVA műsorvezetői castingjára. A jelentkezők között ismerős arcokat is fel lehetett fedezni, így akár a Jóban Rosszban című sorozatban évekig szereplő Volosinovszki György vagy a Topmodell kerestetik-ből megismert Iszak Eszter léphet Lilu és Sebestyén Balázs nyomdokaiba.
On-line újság: Tapolca Online
rovat: Szabadidő
Téma: Innen-onnan
Hírforrás: Dancs István
2010. szeptember 7. 10:24
 Európai politikában való részvételre kínál lehetőséget és képzést bármely diplomával rendelkező szakembernek a Pécsi Jogtudományi Egyetem.Jogászok, bölcsészek, orvosok, mérnökök, tanárok fordíthatják figyelmüket egy új területre, a politika irányába.
On-line újság: Európa Hírmagazin
rovat: Közélet
Hírforrás: Európa Hírmagazin, Szerkesztőség
2010. szeptember 7. 8:28
 Bár az előző kormányfő az új kabinet kontójára ígérte meg az afganisztáni magyar békefenntartó misszió létszámának bővítését, Magyarország teljesíteni fogja a NATO-val szembeni vállalásait és kötelezettségeit - jelentette ki honvédelmi miniszter a Koszovóból hazaérkező katonák visszatérése alkalmából tartott ünnepségen Szolnokon. Hende Csaba a szolnoki helikopterbázison rendezett eseményen újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a Bajnai Gordon volt kormányfő ígéretében szereplő 200 újabb katona kiküldése mintegy 13 milliárd forintjába kerül Magyarországnak.
Hírforrás: Kormányzati és Közéleti, Szemle Szerkesztőség
2010. szeptember 8. 18:04
Lenyűgöző képek a "Szeretlek" című videóban!Csodálatos új klippel jelentkezett a háromszoros VIVA Comet-jelölt Noémi Virág. Az énekesnő-dalszerző vadonatúj videója http://www.youtube.com/watch?v=BEIjq43eiQE a "Szeretlek" című dalához készült, amely élete szerelméről, a férjéről szól.
On-line újság: Tapolca Online
rovat: Szabadidő
Hírforrás: Dancs István
2010. szeptember 8. 6:59
 Az oktatási államtitkár szerint kiforgatták a szavait, nem a pedagógusokról beszélt, amikor az ország jelenlegi nehéz helyzetére hivatkozva azt mondta, aki "ilyen költségvetési helyzetben radikális béremelést követel, az vagy ostoba, vagy bohóc". Hoffmann Rózsa kedden, a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt is elmondta, még nincs kész az új oktatási törvényeknek az a változata, amely a későbbi vita tárgyát képezhetné.
Hírforrás: Kormányzati és Közéleti, Szemle Szerkesztőség
2010. szeptember 7. 17:39
A KRESZ szabályok ismerete, vezetési gyakorlat, fair hozzáállás, körültekintés, leleményesség. Ezekre volt szüksége Dammak Jázminnak és Ádok Zolinak a nagy fair vizsgán. Több mint két órás autózás után derült ki, hogy a sztárok versenyében ezúttal a gyengébbik nem az erősebb. Az egykori szépségkirálynő könnyedén győzte le párbaj társát.
On-line újság: Tapolca Online
rovat: Szabadidő
Hírforrás: Dancs István
2010. szeptember 7. 14:37
A juj.hu Jáksó Lászlóval beszélgetett a megnyitás előtt álló Nobu étteremben, szusievés közben. Az első kérdés az volt, hogy most ő öngyilkos lesz-e attól, hogy nem ő vezeti sem az X-Faktort, sem a Való Világot. Jáksó elmondta: nem tartja szerencsésnek, ha bárki túl sokat szerepel, neki sem anyagilag, sem önérzetileg nincs arra szüksége, hogy folyton ő ugráljon a képernyőn, mint mondta, hely akad mindenkinek, sok sikert kíván azoknak, akik más műsorokban szerepelnek.
On-line újság: Tapolca Online
rovat: Szabadidő
Hírforrás: Dancs István
2010. szeptember 7. 14:09
Balázs Pali a Magyar Színész válogatott csatáraként az Újpest FC Öregfiúk ellen játszott szeptember 4-én, szombaton a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban. A jótékonysági labdarúgó mérkőzés a Bánka Kristóf Alapítvány és a Színész-árvákért Alapítvány szervezésében jött létre. Az izgalmasnak ígérkező meccsre Pali egy fogadalom keretén belül kicsábította fiát is, Dávidot, akinek apjához hasonlóan beleivódott vérébe a foci szeretete.
On-line újság: Tapolca Online
rovat: Szabadidő
Hírforrás: Dancs István
2010. szeptember 7. 8:57
 Európával összhangban zajlottak a fogyasztóvédelmi pályázatok tartalmi meghatározása az elmúlt 1-1,5 évben.Országbíró Zoltán közérdek politikus úgy véli a "Nemzetgazdaság egyik hajtómotorja és szabályzója a civil fogyasztóvédelem megújítása.
Hírforrás: Kormányzati és Közéleti, Szemle Szerkesztőség
2010. szeptember 6. 17:28
Orbán Viktor Kötcsén a polgári pikniken nem titkolta: "nagy csata, nagy harcok lesznek" a 2011 költségvetés körül, akár a Fidesz-frakción belül is, és lehetnek "dezertőrök", azaz kiszavazók - a Népszabadság szerint hallgatósága így interpretálta a miniszterelnök beszédét.
Hírforrás: Kormányzati és Közéleti Szemle Szerkesztőség
Hírfolyam