Széchenyi terv és a közelgő második akcióterv
2010. szeptember 8. 7:07
 A Magyar Szociális Fórum (MSZF) a nemzetgazdaság talpra állítására irányuló ígéretes lépésnek tartja az Új Széchenyi Tervet, támogatja a benne megjelölt központi célt, a foglalkoztatás növelését, és elvárja a kormánytól a cél mielőbbi teljesítését – áll abban a közös állásfoglalásban, amelyet pénteken küldtek el Orbán Viktor miniszterelnöknek a Szociális Kerekasztal augusztus végi tanácskozásán elhangzottak összesítése alapján.A társadalmi szervezetek, szakszervezetek, szakértők és politikai szervezetek alkotta civil mozgalom álláspontja szerint halaszthatatlanul hozzá kell fogni több százezer munkahely megteremtéséhez, hogy mielőbb érzékelhetően enyhülhessen három-három és fél millió ember mindennapos megélhetési gondja.
Európai Politikai Tanácsadó képzés indul Pécsen a Jogi Egyetemen
Fogyasztóvédelem szükséges része a pályázatok kiírása - Országbíró Zoltán közérdek politikus
NATO és Aganisztáni misszió 13Mrd forint a költségvetésnek
2011-ben a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása, ennek kell mindent alárendelni.-dr. Orbán Viktor
dr. Papcsák Ferenc kormánybiztos: kezdjük a végén!
Fővárosi Egészségügy ésszerű holding rendszerbe alakulhat át
Van akinek az ujját törték a rendőrök - államtitkár morálisan TV-ben nézte?!
 
Hoffmann Rózsa magyarázatot ad a béremelés nyilatkozat miatt
2010. szeptember 8. 6:59
 Az oktatási államtitkár szerint kiforgatták a szavait, nem a pedagógusokról beszélt, amikor az ország jelenlegi nehéz helyzetére hivatkozva azt mondta, aki "ilyen költségvetési helyzetben radikális béremelést követel, az vagy ostoba, vagy bohóc". Hoffmann Rózsa kedden, a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt is elmondta, még nincs kész az új oktatási törvényeknek az a változata, amely a későbbi vita tárgyát képezhetné.
Politológusok és az Orbán Viktor féle 100 nap értékelő
2010. szeptember 8. 6:51
 A legkülönbözőbb háttérrel rendelkező emberekhez, széles társadalmi réteghez szólt Orbán Viktor miniszterelnök keddi, a kormány eddigi száznapos tevékenységét értékelő beszédében - állapították meg az MTI által megkérdezett politológusok. Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője szerint Orbán Viktor beszédében a kormányprogramból ismert pontokat igyekezett "kipipálni", a beszéd alatt pedig olyan, korábban bevezetett szófordulatok köszöntek vissza, mint például a nemzeti együttműködés rendszere, míg újdonságként az "utópia" és a "valóság" fogalmak szolgálhattak.

Budapest Főváros: Ki lesz Demszky után a főpolgármester?
Európa és az élelmiszer botrányok
 
2010. szeptember 7. 10:24
 Európai politikában való részvételre kínál lehetőséget és képzést bármely diplomával rendelkező szakembernek a Pécsi Jogtudományi Egyetem.Jogászok, bölcsészek, orvosok, mérnökök, tanárok fordíthatják figyelmüket egy új területre, a politika irányába.
Dukai Regina a megfontolt költekezés híve
2010. szeptember 8. 18:15
Mivel Dukai Regina jó ideje reflektorfényben él, sokan azt gondolják róla, hogy vásárlásainak semmi sem szab határt, bármit megvehet, amit csak szeretne. Azonban a népszerű modell-énekesnő másképp gondolkodik, igenis megnézi, mire mennyit költ.
Hoffmann Rózsa magyarázatot ad a béremelés nyilatkozat miatt
Politológusok és az Orbán Viktor féle 100 nap értékelő
Dammak Jázmin legyőzte Ádok Zolit- Fair közlekedésből vizsgáztak a sztárok
Nobu: Jáksó nem ad ki senkit, viszont jól van
Volosinovszki György is VIVA VJ szeretne lenni
A népszerű énekes lekenyerezte az Újpest FC Öregfiúk labdarúgóit
Európai Politikai Tanácsadó képzés indul Pécsen a Jogi Egyetemen
 
Elkészült Noémi Virág új klipje
2010. szeptember 8. 18:04
Lenyűgöző képek a "Szeretlek" című videóban!Csodálatos új klippel jelentkezett a háromszoros VIVA Comet-jelölt Noémi Virág. Az énekesnő-dalszerző vadonatúj videója http://www.youtube.com/watch?v=BEIjq43eiQE a "Szeretlek" című dalához készült, amely élete szerelméről, a férjéről szól.
Széchenyi terv és a közelgő második akcióterv
2010. szeptember 8. 7:07
 A Magyar Szociális Fórum (MSZF) a nemzetgazdaság talpra állítására irányuló ígéretes lépésnek tartja az Új Széchenyi Tervet, támogatja a benne megjelölt központi célt, a foglalkoztatás növelését, és elvárja a kormánytól a cél mielőbbi teljesítését – áll abban a közös állásfoglalásban, amelyet pénteken küldtek el Orbán Viktor miniszterelnöknek a Szociális Kerekasztal augusztus végi tanácskozásán elhangzottak összesítése alapján.A társadalmi szervezetek, szakszervezetek, szakértők és politikai szervezetek alkotta civil mozgalom álláspontja szerint halaszthatatlanul hozzá kell fogni több százezer munkahely megteremtéséhez, hogy mielőbb érzékelhetően enyhülhessen három-három és fél millió ember mindennapos megélhetési gondja.
Széchenyi terv és a közelgő második akcióterv
2010. szeptember 8. 7:07
 A Magyar Szociális Fórum (MSZF) a nemzetgazdaság talpra állítására irányuló ígéretes lépésnek tartja az Új Széchenyi Tervet, támogatja a benne megjelölt központi célt, a foglalkoztatás növelését, és elvárja a kormánytól a cél mielőbbi teljesítését – áll abban a közös állásfoglalásban, amelyet pénteken küldtek el Orbán Viktor miniszterelnöknek a Szociális Kerekasztal augusztus végi tanácskozásán elhangzottak összesítése alapján.A társadalmi szervezetek, szakszervezetek, szakértők és politikai szervezetek alkotta civil mozgalom álláspontja szerint halaszthatatlanul hozzá kell fogni több százezer munkahely megteremtéséhez, hogy mielőbb érzékelhetően enyhülhessen három-három és fél millió ember mindennapos megélhetési gondja.
Brózik Klárit a gyerekek szeretete tölti fel
Európai Politikai Tanácsadó képzés indul Pécsen a Jogi Egyetemen
Fogyasztóvédelem szükséges része a pályázatok kiírása - Országbíró Zoltán közérdek politikus
NATO és Aganisztáni misszió 13Mrd forint a költségvetésnek
2011-ben a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása, ennek kell mindent alárendelni.-dr. Orbán Viktor
dr. Papcsák Ferenc kormánybiztos: kezdjük a végén!
Forradalmi újdonság: környezet- és pénztárcakímélő mosás
 
Hoffmann Rózsa magyarázatot ad a béremelés nyilatkozat miatt
2010. szeptember 8. 6:59
 Az oktatási államtitkár szerint kiforgatták a szavait, nem a pedagógusokról beszélt, amikor az ország jelenlegi nehéz helyzetére hivatkozva azt mondta, aki "ilyen költségvetési helyzetben radikális béremelést követel, az vagy ostoba, vagy bohóc". Hoffmann Rózsa kedden, a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt is elmondta, még nincs kész az új oktatási törvényeknek az a változata, amely a későbbi vita tárgyát képezhetné.
Politológusok és az Orbán Viktor féle 100 nap értékelő
2010. szeptember 8. 6:51
 A legkülönbözőbb háttérrel rendelkező emberekhez, széles társadalmi réteghez szólt Orbán Viktor miniszterelnök keddi, a kormány eddigi száznapos tevékenységét értékelő beszédében - állapították meg az MTI által megkérdezett politológusok. Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője szerint Orbán Viktor beszédében a kormányprogramból ismert pontokat igyekezett "kipipálni", a beszéd alatt pedig olyan, korábban bevezetett szófordulatok köszöntek vissza, mint például a nemzeti együttműködés rendszere, míg újdonságként az "utópia" és a "valóság" fogalmak szolgálhattak.
Széchenyi terv és a közelgő második akcióterv
2010. szeptember 8. 7:07
 A Magyar Szociális Fórum (MSZF) a nemzetgazdaság talpra állítására irányuló ígéretes lépésnek tartja az Új Széchenyi Tervet, támogatja a benne megjelölt központi célt, a foglalkoztatás növelését, és elvárja a kormánytól a cél mielőbbi teljesítését – áll abban a közös állásfoglalásban, amelyet pénteken küldtek el Orbán Viktor miniszterelnöknek a Szociális Kerekasztal augusztus végi tanácskozásán elhangzottak összesítése alapján.A társadalmi szervezetek, szakszervezetek, szakértők és politikai szervezetek alkotta civil mozgalom álláspontja szerint halaszthatatlanul hozzá kell fogni több százezer munkahely megteremtéséhez, hogy mielőbb érzékelhetően enyhülhessen három-három és fél millió ember mindennapos megélhetési gondja.
Európai Politikai Tanácsadó képzés indul Pécsen a Jogi Egyetemen
Fogyasztóvédelem szükséges része a pályázatok kiírása - Országbíró Zoltán közérdek politikus
NATO és Aganisztáni misszió 13Mrd forint a költségvetésnek
2011-ben a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása, ennek kell mindent alárendelni.-dr. Orbán Viktor
dr. Papcsák Ferenc kormánybiztos: kezdjük a végén!
Fővárosi Egészségügy ésszerű holding rendszerbe alakulhat át
Van akinek az ujját törték a rendőrök - államtitkár morálisan TV-ben nézte?!
 
Hoffmann Rózsa magyarázatot ad a béremelés nyilatkozat miatt
2010. szeptember 8. 6:59
 Az oktatási államtitkár szerint kiforgatták a szavait, nem a pedagógusokról beszélt, amikor az ország jelenlegi nehéz helyzetére hivatkozva azt mondta, aki "ilyen költségvetési helyzetben radikális béremelést követel, az vagy ostoba, vagy bohóc". Hoffmann Rózsa kedden, a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt is elmondta, még nincs kész az új oktatási törvényeknek az a változata, amely a későbbi vita tárgyát képezhetné.
Politológusok és az Orbán Viktor féle 100 nap értékelő
2010. szeptember 8. 6:51
 A legkülönbözőbb háttérrel rendelkező emberekhez, széles társadalmi réteghez szólt Orbán Viktor miniszterelnök keddi, a kormány eddigi száznapos tevékenységét értékelő beszédében - állapították meg az MTI által megkérdezett politológusok. Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője szerint Orbán Viktor beszédében a kormányprogramból ismert pontokat igyekezett "kipipálni", a beszéd alatt pedig olyan, korábban bevezetett szófordulatok köszöntek vissza, mint például a nemzeti együttműködés rendszere, míg újdonságként az "utópia" és a "valóság" fogalmak szolgálhattak.
Hoffmann Rózsa magyarázatot ad a béremelés nyilatkozat miatt
2010. szeptember 8. 6:59
 Az oktatási államtitkár szerint kiforgatták a szavait, nem a pedagógusokról beszélt, amikor az ország jelenlegi nehéz helyzetére hivatkozva azt mondta, aki "ilyen költségvetési helyzetben radikális béremelést követel, az vagy ostoba, vagy bohóc". Hoffmann Rózsa kedden, a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt is elmondta, még nincs kész az új oktatási törvényeknek az a változata, amely a későbbi vita tárgyát képezhetné.
Fogyasztóvédelem szükséges része a pályázatok kiírása - Országbíró Zoltán közérdek politikus
NATO és Aganisztáni misszió 13Mrd forint a költségvetésnek
2011-ben a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása, ennek kell mindent alárendelni.-dr. Orbán Viktor
Fővárosi Egészségügy ésszerű holding rendszerbe alakulhat át
Magyarország jövője az iskolapadokban - 1,3 millió diák
8 otthont adott át Matolcsy György az árvíz sújtotta Felsőzsolcán
100 nap értékelése előtt - 10 pont és döntési területek Országbíró Zoltán közérdek politikus levele dr. Orbán Viktornak
 
Politológusok és az Orbán Viktor féle 100 nap értékelő
2010. szeptember 8. 6:51
 A legkülönbözőbb háttérrel rendelkező emberekhez, széles társadalmi réteghez szólt Orbán Viktor miniszterelnök keddi, a kormány eddigi száznapos tevékenységét értékelő beszédében - állapították meg az MTI által megkérdezett politológusok. Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője szerint Orbán Viktor beszédében a kormányprogramból ismert pontokat igyekezett "kipipálni", a beszéd alatt pedig olyan, korábban bevezetett szófordulatok köszöntek vissza, mint például a nemzeti együttműködés rendszere, míg újdonságként az "utópia" és a "valóság" fogalmak szolgálhattak.
Európai Politikai Tanácsadó képzés indul Pécsen a Jogi Egyetemen
2010. szeptember 7. 10:24
 Európai politikában való részvételre kínál lehetőséget és képzést bármely diplomával rendelkező szakembernek a Pécsi Jogtudományi Egyetem.Jogászok, bölcsészek, orvosok, mérnökök, tanárok fordíthatják figyelmüket egy új területre, a politika irányába.
Hoffmann Rózsa magyarázatot ad a béremelés nyilatkozat miatt
2010. szeptember 8. 6:59
 Az oktatási államtitkár szerint kiforgatták a szavait, nem a pedagógusokról beszélt, amikor az ország jelenlegi nehéz helyzetére hivatkozva azt mondta, aki "ilyen költségvetési helyzetben radikális béremelést követel, az vagy ostoba, vagy bohóc". Hoffmann Rózsa kedden, a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt is elmondta, még nincs kész az új oktatási törvényeknek az a változata, amely a későbbi vita tárgyát képezhetné.
Fogyasztóvédelem szükséges része a pályázatok kiírása - Országbíró Zoltán közérdek politikus
Európa és az élelmiszer botrányok
Flamand - Vallon kormányalakítási kötélhúzás
Magyarország jövője az iskolapadokban - 1,3 millió diák
100 nap értékelése előtt - 10 pont és döntési területek Országbíró Zoltán közérdek politikus levele dr. Orbán Viktornak
Korrupció megalapozója: Önkormányzati választások
A lakosság 90 százaléka hallgat rádiót!-Továbbra is tarol a Class FM és a Morning Show